Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Ukrajna hirtelen meggondolta magát

Hirdetés

Oroszország és Ukrajna két hónapos tárgyalássorozat után márciusban majdnem új fekete-tengeri hajózási megállapodást kötött, de Kijev hirtelen elállt ettől – jelentette hétfőn a Reuters az ügyet ismerő névtelen forrásokra hivatkozva.

A teherforgalmi útvonalról 2023 júliusa óta nincs hivatalos megállapodás, amikor Moszkva elutasította az eredeti, Törökország és az ENSZ közvetítésével létrejött fekete-tengeri gabonakezdeményezés meghosszabbítását. Oroszország szerint az Egyesült Államok és az EU nem tartotta be az egyezségben foglaltakat, ezzel blokkolva az orosz élelmiszer- és műtrágyaexportot.

A mostani tárgyalásokat az ENSZ kezdeményezésére Törökország közvetítette, és a Reuters forrásai szerint a múlt hónapban előzetes megállapodás született „a fekete-tengeri kereskedelmi hajózás biztonságának szavatolásáról”.

Hirdetés

Elmondták, hogy Kijev ugyan hivatalosan nem írta alá a megállapodást, de egyetértett azzal, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök egy nappal a március 31-i törökországi helyhatósági választások előtt bejelentheti azt, és a paktum a nyilvánosságra hozatalt követően azonnal hatályba lép.

„Az utolsó pillanatban Ukrajna hirtelen visszalépett, így az egyezmény meghiúsult”.

A Reuters által látott tervezet szerint Ankara közvetített volna Moszkva és Kijev között megállapodások létrejötte érdekében „a kereskedelmi hajók szabad és biztonságos hajózásának biztosításáról a Fekete-tengeren”, a tengeri egyezményeknek megfelelően.

Hirdetés

A megállapodásban a garanciák nem vonatkoznának „hadihajókra, katonai árut szállító polgári hajókra”, kivéve, ha a felek ebben külön megállapodnak – állt a dokumentumban tervezetében.

A megállapodástervezet szerint mind Oroszország, mind Ukrajna biztonsági garanciákat nyújt a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajóknak, vállalva, hogy nem csapnak le rájuk, nem foglalják le őket, és nem kutatják át őket, amennyiben üresek, vagy nem katonai rakományként jelentették be azokat.

Kijev kilépésének okai egyelőre nem világosak, de Vlagyimir Zelenszkij elnök azzal vádolta meg Oroszországot, hogy az eredeti megállapodás során a gabonaexport infrastruktúráját vette célba, és ezzel veszélybe sodorta a gabonaexportra rászoruló országokat.

Hirdetés

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az év elején újságíróknak nyilatkozva tagadta, hogy Moszkva valaha is megtámadta volna az ukrán hajókat a Fekete-tengeren a gabonaegyezmény során. Az egyik ok, amiért Moszkva nem tért vissza a fekete-tengeri gabonakezdeményezéshez, az volt, hogy Kijev visszaélt a hajózási átjáróval a megállapodás idején – mondta.

„Az ukránok arra használták ezeket a szabad, biztonságos átjárókat, hogy haditengerészeti drónok segítségével kilőjék az orosz hajókat”

– jelentette ki Lavrov. Hozzátette:

Hirdetés

a régi megállapodás értelmében a szállított ukrán gabonának mindössze 3 százaléka jutott el az ENSZ Világélelmezési Programjának a legnagyobb szükséget szenvedő államok listáján szereplő országokba.

Azóta Moszkva 200 ezer tonna gabonát adományozott hat afrikai országnak, az utolsó szállítmány idén januárban érkezett.

NIF

Hirdetés

Hirdetés