Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Magyar Péter listát tett közzé az ATV munkatársainak felekezeti hovatartozásáról, Hont szerint a faji regisztrácó lehet a következő lépés

Hirdetés

Átlépte a Rubicont Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ugyanis nemcsak, hogy durcás kisgyerekként rohant ki az ATV stúdiójából hétfő este, de utána közösségi oldalán hozta nyilvánosságra azt a listát, melyben több ATV-s munkavállaló, szerkesztő, főszerkesztő vallási hovatartozását tüntette fel, méghozzá úgy, hogy az érintettek, akik ehhez aligha járultak hozzá, a közzétett munkakörük alapján beazonosíthatóvá váltak. Hont András a történtek után Facebook-oldalán azt írta: szerinte a faji regisztrálás lesz a következő, amivel Magyar Péter folytatja majd közszereplését. Az eset rendkívüli felháborodást keltett, az ATV közleményt adott ki, majd munkatársuk, Morvay Péter is reagált a Tisza Párt elnökének listázására.

Még Magyar Pétertől is váratlan volt az a viselkedés, amit Jakab Péter-i magasságokból mutatott be hétfőn este az ATV stúdiójában, a laza másfél perces performanszot követően (kirohant a stúdióból) nem fejezte be ámokfutását: közzétette a csatorna munkatársairól készített listát, amin az ATV munkatársainak vallási hovatartozását is feltüntette. Majd követelte – mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetője -, hogy több megszólalási lehetősége legyen a köztelevízóban. Facebook-posztjában azt írta:

A közmédia az imént készített hosszú interjút a választás kapcsán a miniszterelnökkel. Követelem, hogy mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének, hasonló terjedelemben és idősávban biztosítson megszólalási lehetőséget a köztelevízió.
Tisztelt Papp Dániel Vezérigazgató Úr,
A hazugságok, a sunnyogás és a hírhamisítás ideje lejárt. A TISZA Párt tegnap csak az európai parlamenti választáson, több mint 1.340.000 szavazatot kapott. Követeljük a magyar emberek nevében is, hogy adjanak megszólalási lehetőséget a legnagyobb ellenzéki pártnak!

Hirdetés

Hétfő este egyébként Magyar megszakította az ATV Egyenes Beszéd című műsorának adott élő interjúját, másfél perc után elköszönt és elsétált, faképnél hagyva Rónai Egon műsorvezetőt. Ezt követően Magyar Péter egy Facebook-posztban nyilvánosságra hozta több ATV-s munkavállaló felekezeti hovatartozását. Mint arról beszámoltunkMagyar Péter, a Tisza Párt alelnöke másfél perccel azután, hogy Rónai Egon átadott számára az ATV Egyenes beszéd cím műsorában egy dossziét arról, hogy a kampány során 6 alkalommal volt az ATV élő műsorainak vendége (Heti Napló, Start, többször Egyenes beszéd) és hívták az EP-listavezetők tévévitájára is, ahová ő nem ment el, és megkérte, hogy a továbbiakban ne terjesszen valótlanságot a csatornáról, Magyar először megismételte, hogy szerinte márpedig őt bizonyos időszakban nem hívták meg és az ATV tulajdonosát, Németh Sándort emlegette, elhagyta az élő adást, ahol az Egyenes beszéd rendhagyó módon félbeszakadt egy időre. Később az ATV és Magyar Péter is közzétett a történtekkel kapcsolatban egy közleményt, eltérően látva a történteket – foglalja össze a Média1. Persze, Magyarnak ez nem volt elég, egy második Facebook-bejegyzéssel jelentkezett is a témáról.

PROVOKÁCIÓ UTÁN LISTÁZÁS

Magyar közölte, hogy szerinte egy előre tervezett „provokáció” történt és szerinte az ATV a Fidesz házi televíziója, amit szerinte az igazol, hogy Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia végzi a televíziós csatorna reklámidejének értékesítését, felrótta, hogy az ATV kormányzati hirdetéseket is közzétesz, majd NER-lovagnak nevezte Németh S. Szilárdot, az ATV vezérigazgatóját, továbbá a médiavállalat egyik szerkesztőjét volt III/III-as ügynökként emlegette, és közzétette több ATV-s munkavállaló, szerkesztő, főszerkesztő vallási hovatartozását méghozzá úgy, hogy az érintettek, akik ehhez aligha járultak hozzá, a közzétett munkakörük alapján beazonosíthatók. A néhány hónappal ezelőtt még az állami Diákhitel Zrt. vezérigazgatójaként a NER gépezetében tevékenykedő újdonsült politikus, aki pár hónappal ezelőtt, épp a volt felesége, Varga Judit a politikából történő távozása után vált ismertté és lépett be a közéletbe, ezenkívül azzal vádolta Németh Sándort, hogy nagy összegeket kap a NER-től cégein keresztül. Magyar Péter egyébként arról is írt, hogy

Hirdetés

az ATV-nél még a HírTV is jobb.

HONT ANDRÁS KIAKADT: SZERINTE A FAJI REGISZTRÁLÁS LEHET A KÖVETKEZŐ

Hont András, az ATV ÖT című közéleti vitaműsorának egyik állandó vitapartnere a Facebookon a történtekkel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Hirdetés

Amint látom az új Megváltó aktuális szórakozása, hogy felekezeti alapon listázza az ATV munkatársait. Szerintem ne álljon meg itt, hanem az ilyenkor szokásos ritmusnak megfelelően a faji regisztrálással folytassa. Velem ne kelljen fáradnia, segítek neki: én zsidó vagyok. 

MORVAY PÉTER VÁLASZA MAGYARNAK: SÉRELMEZEM, HOGY NEM TÜNTETTE FEL A FELEKEZETI HOVATARTOZÁSOMAT

A Magyar Péter listáján 5. sorszámmal szereplő újságíró, Morvay Péter az alábbi választ küldte az alelnöknek amelyet a Facebook posztja alatt tett közzé, majd később a Média 1-nek is elküldött:

Hirdetés

Ön ma este közzétett egy listát az ATV számos munkatársáról, és a nevük vagy beosztásuk mellett feltüntette az Ön által vélelmezett felekezeti hovatartozásukat. A listán túlnyomórészt nem egyházi személyek, hanem magánemberek, laikus hívők szerepelnek. Én az Ön listáján 5. sorszám alatt szerepelek, mint az ATV Online portál egyik szerkesztője. Ez így van. Sérelmezem azonban, hogy velem kapcsolatban elmulasztotta feltüntetni a felekezeti hovatartozásomat. Tisztelettel kérem, hogy a listáján a nevem mellett tüntesse fel: a Hit Gyülekezete tagja. A közösségnek ugyanis 37 éve, 1987. június 13-a óta tagja vagyok. Ezen a napon fogadtam el Megváltómnak Jézus Krisztust, és azt a bűnbocsánatot, amit az Úr Jézus az élete és vére által minden ember számára megszerzett a golgotai kereszten.

Alelnök Úr! Ön egyetlen tényt említ velem kapcsolatban, azt, hogy „volt III/III-as ügynök”.Igen, ez így volt.Egyetemistaként, 1985. októbere és 1987. áprilisa között, 18 hónapon át kapcsolatban álltam a Belügyminisztérium III/III-as alosztályával.Ez volt életem legrosszabb döntése, nem keresek rá mentséget. Amikor 23 éves koromban, saját döntésemből, lelkiismereti okokból megszakítottam az együttműködést a rendőrséggel, mindenkit felkerestem, akikről jelentettem, és személyesen bocsánatot kértem tőlük. A múltammal kapcsolatban mindent nyilvánosságra hoztam még a pártállam idején, 1987-ben. Megtérésem után mindig vállaltam a múltamat, többek között a Hit Gyülekezete teljes közössége előtt is, hiszen a gyülekezet ekkor a pártállam által üldözött, a titkosszolgálat által megfigyelt keresztény felekezet volt. Amikor lehetőség nyílt rá, a sajtó nyilvánossága előtt is elmondtam történetemet, először 1990-ben, majd azóta számos televíziós és rádióműsorban, interjúban.

– fogalmazott Morvay Péter, hozzátéve:

Hirdetés

Amikor az átvilágítási törvényt meghozták, magam adtam át a rám vonatkozó dokumentumokat az illetékes bírói testületnek és minden kérdésükre nyilvánosan válaszoltam, csakúgy, mint a múlt feltárásán dolgozó történészeknek is. Hálás vagyok mindenkinek, aki megbocsátott nekem, köszönöm azoknak, akik őszinte hívőként az Evangéliumot hirdették nekem: feleségemnek és a Hit Gyülekezete lelkészeinek, köztük Németh Sándornak, aki 1987. júniusában meg is keresztelt az Úr Jézus Krisztus nevében Budaörsön. Köszönöm a Hit Gyülekezete lelkészeinek az életmentő szolgálatát. Én is ennek köszönhetem, hogy ma öt gyermek apja, és négy unoka boldog nagyapja lehetek. És köszönöm Önnek is a megtisztelő figyelmét, kívánom életére Isten áldását.

-tette hozzá.

Magyar Péter napok óta azt terjeszti, hogy az ATV nem hívja meg a műsoraiba, a televíziót pedig propagandatelevízióként emlegeti. A televízió ezt megelégelve a 7. élő szereplésére egy dossziéba gyűjtötte a náluk történt eddigi szerepléseket. A dossziét az Egyenes beszéd élő adásában nyújtottak át neki, de a Tisza Párt alelnöke ezek után feldúltan elhagyta a műsort. Az ATV később honlapján közzétette azt a dossziét is, amelynek tartalma, benne az üzenetváltások körülményeivel, szerintük igazolják, hogy Magyar Péter nem mondott igazat a televízióval kapcsolatban.

Forrás: Pesti Srácok

Hirdetés