Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Ezért alapít új pártot Elon Musk

Hirdetés

Musk új pártot alapítana, hogy szétverje a kétpártrendszert Amerikában

Elon Musk, a világ leggazdagabb embere az X-en (korábban Twitter) jelentette be: megalapítja az Amerika Pártot, amelynek célja a hagyományos amerikai kétpártrendszer megingatása. A döntést követői szavazása alapján hozta meg – a július 4-én, az Egyesült Államok Függetlenségének Napján közzétett voksoláson a résztvevők 65 százaléka támogatta az új párt létrehozását, mintegy 1,2 millió szavazat alapján.

Musk szombati bejegyzésében így fogalmazott:
„Ma megalakul az Amerika Párt, hogy visszaadja a szabadságotokat.”
Majd hozzátette:
„Amikor arról van szó, hogy szétlopják és eladósítják az országot, a két nagy párt egyként működik. Ez nem demokrácia, hanem egypártrendszer.”

Hirdetés

A milliárdos pályája politikai értelemben is fordulatos volt: korábban a Demokrata Párt felé húzott, majd látványosan a republikánus jobboldal oldalára állt. A 2024-es elnökválasztási kampányban aktívan támogatta Donald Trumpot – nemcsak nyilvánosan, hanem az X platformjával és jelentős vagyonával is. Rövid idő alatt a Trump-stáb fontos tagja lett, kvázi saját kommunikációs apparátust működtetett. Ám a két domináns személyiség között hamar konfliktus alakult ki, a nyilvánosság előtt is.

A feszültség csúcspontja akkor érkezett el, amikor Musk arról posztolt, hogy Trump neve is szerepelhet az Epstein-iratokban – majd később törölte a bejegyzést. Trump sem maradt adós: nemrég úgy nyilatkozott, hogy Musk „inkább menjen vissza Dél-Afrikába, ahonnan jött”.

A szakítás politikai tartalmat is kapott: Musk hevesen bírálta Trump új, gigantikus adócsökkentési törvénycsomagját, amely több mint 3000 milliárd dollárral növelné az amerikai államadósságot. A vállalkozó előre jelezte: ha a jogszabályt elfogadják, új pártot alapít. A törvényt időközben elfogadta mind a szenátus, mind a képviselőház.

Hirdetés

Az Amerika Párt stratégiai célját Musk is világossá tette: pár képviselő bejuttatásával néhány billegő körzetben olyan politikai mérlegnyelvvé válni, amely komoly befolyást gyakorolhat a legfontosabb törvényhozási döntésekre.

Hirdetés