Jó nagy bakot lőtt a Tisza Párt azzal, hogy „szakértőjévé” tette Ruszin-Szendi Romuluszt
A Tisza Párt soraiba egy kétes múltú figurát emeltek be: a Magyar Honvédség éléről menesztett Ruszin-Szendi Romuluszt előbb „szakértőként”, mára pedig már önálló képviselőjelöltként. Úgy tűnik, amikor ezt a döntést meghozták, senki nem mérte fel a következményeket – sokkal inkább a megszokott Orbán-ellenes indulat vezérelhette Magyar Pétert és körét, mint a józan mérlegelés.
A Tisza Párt környékén egyre látványosabban bukkannak fel a 2010 előtti liberálisszocialista világ levitézlett szereplői, akik a baloldali médiában próbálnak ismét „szakmai” tekintélyként feltűnni. Olyan figurák ezek, akik korábban már bizonyították alkalmatlanságukat, most mégis abban reménykednek, hogy egy Brüsszelből támogatott hatalomváltás esetén újra jut nekik szerep és konc. Manfred Weber és Ursula von der Leyen árnyékában egy olyan formáció mögé sorakoznak fel, amely valós pártstruktúrát, tagságot és társadalmi beágyazottságot felmutatni sem képes.
Felbukkan Bokros Lajos, a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere, akinek neve egybeforrt az emberek megszorításával és az ország kiszolgáltatásával; Surányi György, akit sokan a nemzeti vagyon elherdálásával azonosítanak; Lengyel László, valamint a politikai múltból előkúszó Lendvai Ildikó is, aki nyíltan elismerte: számára egyetlen cél létezik, Orbán Viktor szuverenista kormányának megbuktatása. Ez a társaság szellemiségében és módszereiben is kísértetiesen emlékeztet a magyar történelem legsötétebb időszakaira.
Ebben a közegben gondolta úgy Magyar Péter és a hiúságát nyíltan vállaló, bukott vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz, hogy ketten együtt majd húzóerőt adnak ennek a Brüsszelből támogatott, magyarellenes politikai konstrukciónak. Maga a név is beszédes: a Tisza Párt elnevezésnek semmi köze nincs a magyar nemzeti szimbólumként tisztelt folyóhoz. A rövidítés mögött a „Tisztelet és Szabadság” áll – egy olyan párt, amelyet nem alapítottak, hanem megvásároltak, és amely mögött sokkal inkább külső érdekcsoportok, mintsem valódi hazai támogatás sejlik fel.
Ruszin-Szendi Romulusz 2021-ben került a honvédség élére. Az ukrajnai háború 2022-es eszkalációját követően a magyar kormány világossá tette: Magyarország nem vesz részt katonailag a konfliktusban, ugyanakkor minden humanitárius segítséget megad a menekülőknek. Ezt az álláspontot az EU-ban egyedül Magyarország tartotta következetesen. Ruszin-Szendi ezzel szemben saját szakállára politizált: NATO-fórumokon az ukrán érdekekhez igazodó nyilatkozatokat tett, szoros kapcsolatot ápolt az ukrán katonai vezetéssel, és a hivatalos magyar álláspontot figyelmen kívül hagyta.
2023 áprilisában Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára felmentették tisztségéből. A hivatalos indoklás udvarias és semmitmondó volt, ám a háttérben zajló kapcsolatrendszer és a politikai ambíciók sok mindent megmagyaráztak. Ruszin-Szendi később önkéntes tartalékosként jelentős állami juttatásban részesült, miközben szabadon vállalhatott más tevékenységet is.
Végül nyíltan politikai pályára lépett a Tisza Párt színeiben. Ezt követően a Honvédelmi Minisztérium 2025 decemberében megszüntette tartalékosi jogviszonyát is. A miniszter egyértelműen fogalmazott: Ruszin-Szendi méltatlanná vált arra, hogy a Magyar Honvédség katonája legyen, mert nem az ország érdekeit, hanem saját politikai ambícióit szolgálta.
Mindezek ellenére a baloldali, külföldről finanszírozott médiumok igyekeztek őt az Orbán-kormány „bosszújának” áldozataként bemutatni. A valóság ezzel szemben az, hogy Ruszin-Szendi komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelentett, és jelent ma is.
A volt vezérkari főnök neve számos botrányban felbukkant: közpénzből finanszírozott luxuskiadások, titkosított egészségügyi beavatkozások, valamint gyanús kapcsolatok ukrán katonai és titkosszolgálati körökkel. A kémbotrányok, az ukrán hírszerzéshez köthető személyekkel való érintkezés és a Tisza Párt körüli szerepvállalása mind egy irányba mutatnak.
Ruszin-Szendi Romulusz ma már a Tisza Párt honvédelmi „szakpolitikusa”, akit sokan a Brüsszel által elképzelt, Magyarország szuverenitását gyengítő jövőbeli kormány egyik kulcsszereplőjének szánnak. Ez a kép azonban nem a biztonságról és nem a nemzeti érdekekről szól, hanem egy veszélyes politikai kalandról, amelynek árát végső soron az ország fizetné meg.
NIF nyomán