Ursula vereséget szenvedett: nem jött létre a gazdákat sújtó megállapodás
Elhalasztották az Európai Unió és több dél-amerikai ország közötti Mercosur-kereskedelmi megállapodás aláírását, miután több tagállam határozott ellenállása is megjelent. A döntést a Zöldek élesen támadták.
A Welt beszámolója szerint a szombatra tervezett aláírást elnapolták – erről csütörtök este tájékoztatott az Európai Unió szóvivője a brüsszeli csúcstalálkozó helyszínén. Az új tervezett időpont január közepe. Az eredeti forgatókönyv alapján Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a hétvégén Brazíliába utazott volna a megállapodás véglegesítésére, erre azonban Olaszország, Franciaország és Lengyelország határozott tiltakozása miatt nem került sor.
A tagállamok elsősorban attól tartanak, hogy az egyezmény súlyosan hátrányosan érintené saját mezőgazdasági termelőiket, mivel szerintük nem biztosít megfelelő védelmet az olcsóbb dél-amerikai importtal szemben. A kérdés az állam- és kormányfők reggeli egyeztetésén is előkerült, ahol Friedrich Merz német kancellár a döntés mielőbbi meghozatalát sürgette.
A Mercosur-megállapodás Brazília, Argentína, Uruguay és Paraguay bevonásával hozna létre szabadkereskedelmi övezetet, amely a tervek szerint a világ legnagyobbja lenne. A felek több mint 25 éve tárgyalnak az egyezmény részleteiről.
A halasztás után Anna Cavazzini, a Zöldek európai parlamenti képviselője élesen bírálta Ursula von der Leyent. Szerinte a döntés egyértelmű politikai kudarc az Európai Bizottság elnöke számára, mivel nem tudta kezelni olyan országok aggályait, mint Franciaországé. Cavazzini arra is figyelmeztetett, hogy az Európai Parlament jóváhagyása korántsem biztos, mivel álláspontja szerint a megállapodás komoly kockázatokat hordoz az uniós környezetvédelem és a mezőgazdaság jövője szempontjából – írja a hirado.hu