A háborút elveszítve az ukrán elnök a béke „megnyerésére” összpontosít, döntetlenre próbálja kihozni a tárgyalásokat
Miután elveszítette a háborút, Volodimir Zelenszkij már a béke „megnyerésére” koncentrál. Ennek érdekében legalább döntetlenre próbálja kihozni a béketárgyalásokat. A konfliktus lezárásának részeként egy 800 milliárd dolláros konstrukció keretében részesedést ajánl Donald Trumpnak az ukrajnai újjáépítésből, miközben az Európai Uniótól további 800 milliárd dollárt követel az ország működtetésének és katonai védelmének finanszírozására. Mindeközben Zelenszkij hazai pályán is egyre kétségbeesettebb küzdelmet folytat hatalma megtartásáért.
Ukrajna minden szempontból gyenge helyzetben van, és egyre romló pozíciókkal érkezett el a konfliktus elhúzódó végjátékához. A front hat fő szakaszából négyen az orosz erők a korábbinál gyorsabb ütemben nyomulnak előre. Lassan teljes hosszában elérik a donbaszi fő védelmi vonalat, a zaporizzsjai térségben pedig már Zaporizzsja város közelében járnak, miközben a Szumi és Harkivi területeken egy határ menti pufferzóna kialakítása zajlik. Ezzel párhuzamosan az orosz hadsereg időről időre több száz drónnal, Kalibr és Iszkander rakétákkal, valamint immár másodszor az Oresnyik hiperszonikus ballisztikus rakétarendszerrel csap le az ukrán hátországra, elsősorban az energetikai és katonai infrastruktúrát célozva. Ezek a csapások nemcsak a lakosság ellenállását gyengítik, hanem a front ellátását is aláássák.
Egyre nehezebb előteremteni az állam működtetéséhez és a háború fenntartásához szükséges forrásokat is. Az Európai Unió 90 milliárd eurós hitele ugyan nagyjából egy évre enyhítette a helyzetet, ám mivel Brüsszel a jelek szerint további két évnyi harcokkal számol, újabb finanszírozási problémák körvonalazódnak. Mindez különösen annak fényében súlyos, hogy Európa maga is egyre mélyebb válságba süllyed: az Ukrajna támogatásában élen járó országokban romlik a gazdasági helyzet, nőnek a társadalmi feszültségek, és ezzel párhuzamosan szűkül a kormányok mozgástere. A háború kilátástalanságának és az eredeti cél, Oroszország legyőzésének elérhetetlensége felismerésével együtt még a „hajlandók koalícióján” belül is repedezik az egység: Emmanuel Macron után már Giorgia Meloni is nyíltan felvetette a tárgyalások szükségességét Vlagyimir Putyinnal.
Ukrán szemszögből ugyanakkor a diplomáciai fronton tűnnek a legkedvezőbbnek a fejlemények. Az amerikai–európai–ukrán egyeztetések során sikerült fellazítani a Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai megállapodására épülő, eredetileg 28 pontos rendezési tervet, így a 20 pontra szűkített változat már jóval inkább tükrözi a kijevi és európai elképzeléseket. Olyannyira, hogy a Kijevnek nyújtandó biztonsági garanciák részeként – az orosz tiltakozás ellenére – Washington is hajlik arra, hogy európai NATO-tagállamok katonái, nagyjából 15 ezer fős francia–brit kontingens települjön Ukrajnába. Kijev és európai támogatói ügyesen használták ki Trump növekvő belpolitikai gondjait, a tárgyalások iránti fáradtságát és Latin-Amerika előtérbe kerülését, miközben az amerikai külpolitikában ismét megjelentek a hagyományosan oroszellenes neokon elemek.
A békemegállapodásról azonban Oroszország nélkül nem lehet dönteni, és bár jelenleg Moszkván a sor, a Kremlnek az amerikai tárgyalási pozíció érezhető keményedésével kell számolnia. Ezzel Vlagyimir Putyin is tisztában van, aki már december végén jelezte, hogy Moszkva emeli a tétet. Ennek üzenete az Oresnyik ismételt bevetése is, amellyel Oroszország Európának, Ukrajnának és az Egyesült Államoknak egyaránt azt üzeni: orosz feltételek nélkül nem lesz béke.
Ezt a diplomáciai szempontból viszonylag kedvező helyzetet igyekszik Zelenszkij a lehető legjobban kihasználni. Ennek jegyében már 2025 végén elérte, hogy Floridában fogadja Donald Trump, majd a párizsi egyeztetések sikerétől felbátorodva az év elején ismét amerikai útban gondolkodott. Európai támogatói azonban lebeszélték erről, és inkább a davosi Világgazdasági Fórumot javasolták megfelelőbb helyszínként. Azt tanácsolták neki, hogy ne siessen, mivel Trump jelenleg támogatja azt a törekvést, hogy a háborút Kijev számára kedvező feltételekkel zárják le. A terv szerint itt véglegesítenék azt a gazdasági megállapodást, amely kulcseleme az Oroszországgal vívott háború lezárására vonatkozó elképzeléseknek. Kijev abban bízik, hogy ha részesedést kínál Washingtonnak a háború utáni újjáépítésből, különösen Trump számára vonzó projektekben, akkor az amerikai elnök hajlandó lesz kézzelfogható biztonsági garanciákat adni. A hírek szerint egy 800 milliárd dolláros projektről van szó, amely a még 2025-ben aláírt ásványkincs-megállapodásra épül, és kedvezményes hozzáférést biztosít amerikai befektetőknek Ukrajna jövőbeli bányászati beruházásaihoz.
Lényegében zajlik az ukrán vagyon kiárusítása, amelynek célja egyrészt Washington megnyerése Trump üzleti gondolkodására építve, másrészt Zelenszkij megrendült hatalmának megszilárdítása. Ebben a végjátékban már semmi sem számít túl drágának. A The New York Times beszámolója szerint Ukrajna legnagyobb lítiumlelőhelyét is Trump körei kapták meg: a közép-ukrajnai Kirovohradi területen található, stratégiai jelentőségű Dobra lelőhelyet Kijev a Washingtonnal kialakítandó „új kapcsolati modell” részeként ajánlotta fel. A konstrukció értelmében a projekt bevételeinek fele egy közös amerikai–ukrán befektetési alapba kerül, amelyet korábbi ásványkincs-megállapodások alapján hoztak létre. A forrásokat Ukrajnában fektetnék be, de az Egyesült Államok is részesedne a hozamokból. A nyertesek között szerepel Ronald Lauder milliárdos, Trump régi barátja és az Estée Lauder örököse, valamint a TechMet energetikai vállalat, amely részben az amerikai kormány befektetési ügynökségének tulajdonában áll.
Trump visszatérése óta az amerikai–ukrán szövetség egyre inkább üzleti jellegűvé vált. Kijev felismerte a Fehér Ház logikáját, és politikai jóindulatért cserébe stratégiai erőforrásaihoz kínál hozzáférést, üzleteken keresztül próbálva maga mellett tartani az amerikai elnököt.
Európának Zelenszkij más megközelítést kínál: itt nem kér, hanem követel. Ezt a magatartást a háború utáni morális hevület alapozta meg, amikor a nyugati fősodor, élén Európával, gyakorlatilag mindent megígért Kijevnek. Az ukrán vezetés ebből kiindulva már nem kér, hanem számon kér: ha nem kap meg valamit, hisztérikus reakciókkal vagy nyílt támadásokkal válaszol. Zelenszkij ugyanakkor pontosan látja azt is, hogy az Európai Unió saját, félreértelmezett geopolitikai és biztonsági megfontolásai miatt az ukrajnai konfliktus foglyává vált. Moszkva feltartóztatásában kulcsszerepet szán Ukrajnának, és még a háború elhúzódását is elfogadhatónak tartja, miközben az Egyesült Államok fokozatosan hátrébb lép, a pénzügyi terheket pedig Európára tolja. Zelenszkij erre rájátszva előbb a demokrácia védőbástyájaként, majd Európa biztonságának garanciájaként állítja be Ukrajnát, és folyamatosan fejni próbálja az uniót. Brüsszel nemcsak fizet, hanem geopolitikai megfontolásokból még az uniós tagság ígéretét is belengeti. A legújabb béketervben állítólag már 2027-es csatlakozási dátum szerepel, amelyet Washington támogat, Moszkva pedig nem ellenez.
Hogy Kijev mennyire magabiztosnak érzi magát, azt jól jelzi Julija Szviridenko miniszterelnök friss bejelentése is: Ukrajna működésének pénzügyi igényei a következő tíz évben, a biztonsági kiadások nélkül, mintegy 800 milliárd dollárra rúgnak, és erre igényt is tartanak. Ez az összeg tizenegyszerese annak, amit Magyarország 2004 óta nettóban kapott az Európai Uniótól, és idehaza negyven évnyi nyugdíj vagy hatvan évnyi családtámogatás fedezetére lenne elegendő. Vagyis Ukrajna egy évtizeden át gyakorlatilag Európából akar élni, lehetőleg uniós tagként. Zelenszkij tisztában van azzal, hogy a háborút elveszítette, ezért a békét próbálja megnyerni – az Európai Unióban pedig ehhez partnerre, pontosabban balekra talált.
A végjátékban Zelenszkij nemcsak a show-bizniszből hozott ösztöneire és üzleti érzékére támaszkodik, hanem a politikában megszerzett tapasztalataira is. Nemcsak a hatalom központosítását, hanem annak megtartását is megtanulta. Ezt bizonyítja az a kiélezett küzdelem, amelyet a hatalmát megtörni igyekvő hazai és nemzetközi erőkkel vív. A korrupcióellenes szervek, a NABU és a SZAP bevonásával zajló harc során 2025-ben folyamatosan gyengült, míg év végére elveszítette egyik legfontosabb támaszát, az Elnöki Irodát vezető Andrij Jermakot.
Most ellentámadásba lendült: kormányátalakításokba kezdett, hogy kiutat találjon a Mindics-ügy és Jermak távozása nyomán kialakult válságból. Egyúttal igyekszik meghiúsítani a Zelenszkij-ellenes koalíció terveit, amelyek a parlament és a kormány feletti ellenőrzés elvesztésével, vagy akár formális lemondással távolítanák el a hatalomból. A NABU mögött álló erők koalíciós kormányt és új házelnököt akarnak, ezért már a képviselők is célkeresztbe kerültek.
Ennek jegyében Zelenszkij katonai tiltakozások ellenére menesztette Vaszil Maljukot, az SZBU vezetőjét, és Kirilo Budanovot állította az Elnöki Iroda élére. Olyan erős, botrányoktól független szereplőt keresett, aki képes visszaszerezni az irányítást az erőszakszervezetek felett. Ezzel párhuzamosan a botrányhoz köthető figurákat kényelmetlen posztokra helyezte: Mihajlo Fedorov miniszterelnök-helyettest a védelmi tárca élére jelöli, Denisz Smihalt pedig az energetikai minisztériumba irányítja. A stabilizációs kísérlet sorsa azon múlik, hogy a Nép Szolgája képes lesz-e megtartani még a névleges parlamenti többségét is, amiben kulcsszerepet játszik az SZBU feletti ellenőrzés megszerzése.
Demokrata nyomán