Áldatlan állapotok Budapesten
Deák Dániel írása:
❗️📸 Fotók Budapest belvárosából, Józsefvárosból. Még a rendőrség kirendeltsége előtt is eszméletlenül fekszik egy láthatóan rossz állapotban lévő ember. Egy másik pedig egy autó motorháztetőjén fekszik.
Korábban a XIII. kerület polgármestere, Tóth József kemény szavakkal bírálta a főváros vezetését, valamint Vitézy Dávid közlekedési minisztert. Szerinte Rákosrendezőn olyan áldatlan állapotok alakultak ki, amelyek már egy „második Hős utcát” idéznek. Emellett négy belső kerület polgármestere közös közleményben sürgetett azonnali kormányzati intézkedéseket Budapest közbiztonságának javítása érdekében.
Ezek után Karácsony Gergely főpolgármester Budapest új rendőrfőkapitányával, Baricska Norberttel tárgyalt a főváros közbiztonsági helyzetéről és a rendészeti problémák kezeléséről.
A főpolgármester ugyanakkor úgy fogalmazott: a budapestieket joggal zavaró jelenségek jelentős része nem rendészeti, hanem szociális kérdés, és elsősorban nem is budapesti, hanem országos probléma.
A jelenség nem ismeretlen nemzetközi összevetésben sem: több baloldali vezetésű nagyvárosban – köztük egyes amerikai metropoliszokban – is komoly kihívást jelent a nyílt droghasználat, a hajléktalanság és a közterületi rend fenntartása.