Újabb Lannert-tankönyvbe illő történet
Hamarosan vádat emelhetnek azzal a két hajdú-bihari férfival szemben, akik szexuális erőszakot követtek el több 11 és 13 év közötti kislányon is. A borzalmas történet még 2024 szeptemberére nyúlik vissza. A rendőrök ekkor hat személyt vettek bűnügyi őrizetbe emberkereskedelem és szexuális erőszak gyanúja miatt.
Az egyik elfogott személy egy 54 éves debreceni férfi volt, akiről kiderült, hogy több 11-12 éves kislányt is megerőszakolt.
Egy 27 éves hajdúböszörményi nő volt a bűnszervezet egyik vezetője. A fiatal nő könnyű pénzkereseti lehetőséggel kecsegtette a régi és új ismerőseit. Rávette őket arra, hogy szexuális tevékenységet végezzenek, de legtöbbször minden pénzt elvett tőlük a szexuális kizsákmányolásuk után.
Vállalkozását azzal bővítette, hogy a már beszervezett kiskorúakat négy férfinak továbbértékesítette, akik ugyancsak szexre kényszerítették kiszolgáltatott áldozataikat. Az elkövetők sok esetben attól sem riadtak vissza, hogy kábítószerrel, alkohollal, gyógyszerekkel, akár fenyegetéssel vagy veréssel vegyék rá a lányokat az együttlétekre alkalmi partnereikkel.
Az öt kerítőn kívül elkaptak egy 54 éves debreceni férfit is, aki a gyanúsítás szerint rendszeresen fizetett a 11-12 éves lányokért, s közülük többet is megerőszakolt. A 2024. szeptemberi akció után nem sokkal egy újabb elkövetőt azonosítottak a zsaruk.
A gyanúsítás szerint szexuális cselekményre kényszerített egy 13 éves kislányt, majd pénzért eladta a gyereket egy ismeretlen férfinak. Az eljárás során kiderült az is, hogy a 29 éves férfi 2024 nyarán megerőszakolta a kislányt. Őt egy összehangolt akcióban kapták el a kommandósok Hajdúhadházon. A rendőrök emberkereskedelem és szexuális erőszak bűntettével gyanúsították meg, majd bűnügyi őrizetbe vették, és letartóztatták. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van a felkavaró ügy.
Egy hajdú-bihari tini pedig arról beszélt, hogy azért nem ment haza az iskolából, mert évek óta rendszeresen megerőszakolja őt az apja.
(24 nyomán)