– Az AfD 43,8 százalékot ért el Szász-Anhaltban – ez a párt eddigi legjobb tartományi választási eredménye. Mégsem tudnak kormányozni. Mennyit ér egy ilyen győzelem?

Hirdetés

– A győzelem többet ér, mint amennyit a mandátumszámok elsőre sejtetnek. Az AfD 43,8 százalékot szerzett Szász-Anhaltban – ez a valaha volt legjobb tartományi eredménye, és messze a legjelentősebb politikai erővé vált. Az abszolút többséghez három mandátum hiányzik: nyolcvanhárom helyből harminckilenc a miénk. A többi pártnak együtt negyvennégy mandátuma van, és nem akarnak együttműködni az AfD-vel. A másik oldal mégis szorult helyzetben van. A tartomány miniszterelnökét ugyanis a tartományi gyűlés választja meg. Az első két fordulóban a teljes, 83 fős tartományi gyűlés abszolút többségére, vagyis legalább 42 szavazatra van szükség. Az AfD-nek ennyi nincs. A többi pártnak viszont egy közös jelöltben kellene megegyeznie, a CDU-tól az SPD-n, a Zöldeken és a Baloldalon át a BSW-ig (Sahra Wagenknecht pártja – a szerk.). Ez politikailag nagyon nehéz. Ha mindkét forduló eredménytelen, a tartományi gyűlés feloszlathatja magát, és új választást írhat ki.

– Nem tartanak egy feltámadó „nagykoalíciótól”?

– Ettől az AfD-nek nem kell tartania. Ha nem oszlatják fel a gyűlést, a harmadik forduló következik, amelyben már elegendő lehet a leadott szavazatok egyszerű többsége. Ha ez is eredménytelen, az eddigi CDU-s miniszterelnök ügyvezetőként marad hivatalban – tizenhét százaléknyi szavazattal, miközben a választók negyvennégy százaléka az AfD-re szavazott. Az AfD-nek ehhez keveset kell tennie: saját jelöltet kell állítania, nem szabad elfogadnia semmiféle külső támogatást, és nem szabad rothadt kompromisszumokat kötnie. Még egy stabil parlamenti többség nélküli kormánynak is jelentős végrehajtói mozgástere volna: a közigazgatásban, a személyzeti politikában, az oktatásban, a rendőrségnél, a Bundesratban leadott szavazatoknál és mindenekelőtt a gyakorlatias bevándorláspolitikában – a kitoloncolások, a juttatások és a kötelező lakóhely kijelölése terén. A bizalmi kérdés felvetésével ráadásul nyomás alá helyezheti a tartományi gyűlést, és szükség esetén új választást kényszeríthet ki. Röviden: vagy megkapja az AfD a hatalmat, vagy harminckilenc mandátummal messze a legerősebb ellenzéki erő marad, és megvárja, amíg a törékeny ellenkoalíció szétesik. Szász-Anhaltot előbb vagy utóbb az AfD fogja kormányozni. Ezzel az eredménnyel az áttörés visszafordíthatatlanná vált.

– Meddig tarthat még a többi párt tűzfala? Tartományról tartományra kell meghódítaniuk Németországot – vagy addigra elfogy az erejük?

– Nekünk nem fogy el az erőnk, épp ellenkezőleg. Az establishment kifogyott az eszközeiből, a lakosság pedig alapvetően elégedetlen mindazzal, amit a status quo kínál. Merz kancellár a köztársaság történetének legnépszerűtlenebb kormányfője, az embereknek pedig elegük van az uniformizált bürokratapolitikából. A társadalmi energiák ezért továbbra is a régi pártoktól az AfD felé áramlanak, és bennünket töltenek fel. A mi alternatívánkban olyan vihar ölt testet, amely elsöpri a megkérgesedett politikát. Efelől nincs kétségem.

– A CDU 17,2 százalékra, történelmi mélypontra zuhant, és a második helyre szorult. Ez az önök sikere vagy inkább a CDU kudarca?

Hirdetés

– Mindkettő. Meg kell nézni a kereszténydemokraták táborának demográfiai összetételét, különösen Szász-Anhaltban. Túlnyomórészt ötven év felettiek, nyugdíjasok, olyan emberek, akik nem tartanak a társadalmi lecsúszástól. Ez a közeg zsugorodik, és biológiai okokból fokozatosan eltűnik a CDU szavazóbázisából. A kereszténydemokráciának nincs eszmei kisugárzása. Olyan politikai modellt képvisel – a bonni köztársaságét –, amelynek eltűnőben van a tartalma. Ebben jelentős részben maga az unió a hibás, ugyanakkor egy olyan történelmi folyamatról is szó van, amely a régi bizonyosságokat a feje tetejére állítja. Nekünk, az AfD-nek bizalmi előlegünk van, mert a társadalom egyre nagyobb része abban reménykedik, hogy nálunk találja meg azokat a válaszokat, amelyeket rajtunk kívül senki sem tud vagy akar kínálni. Ezen fognak minket mérni. A kereszténydemokrácia viszont a történelem temetőjében végzi majd.

– Az AfD bevándorláskritikus álláspontja miatt sikeres, vagy vannak ennél mélyebb okok is?

– A bevándorlás lényegi tényező, és az is marad. Számos rendszerszintű probléma belőle ered: a PISA-eredményeink például a bevándorló származású tanulók miatt ilyen rosszak. Az integráló iskolák nem képesek kiegyenlíteni a kulturális és teljesítménybeli különbségeket. Ugyanakkor a Bürgergeldben részesülők fele külföldi – és ebbe még bele sem számít a más juttatásokban részesülő, bevándorlói hátterű emberek aránya. Az újraelosztás terhe nő, mert a jóléti államnak a teljesítményre nem hajlandó vagy nem képes külföldiek jelentős részét is el kell tartania. Egyre több városban vannak veszélyes területek, amelyek nagyobb rendőri jelenlétet igényelnek, ez pedig felduzzasztja az állami kiadásokat. Ez csak néhány példa. Németországban az idegenek térnyerése nem az egyetlen, de tagadhatatlanul az egyik fő probléma.

Hirdetés

– A remigráció megvalósítható program vagy kampányszlogen?

– A remigráció a pártunk meghatározása szerint nemcsak lehetséges, hanem elkerülhetetlen. A kiutazásra kötelezett és a bűnöző külföldieket ki kell utasítani. A szíriaiaknak például vissza kell menniük: Aszad bukásával megszűnt a menedékjogi jogalapjuk. Ezek világos, jogállamilag biztosított intézkedések. Ha pedig ez az állam nem indítja el őket, a következmények miatt megoldhatatlan válságba sodródik. Azt hiszem, ezt titokban a versenytársaink is tudják.

Hirdetés

– Az AfD a német fiatalok körében kiugróan népszerű. Ön viszont fiatalon liberális volt. Mi változtatta meg a világnézetét?

– Fiatalkoromban soha nem voltam liberális, de bizonyos jobboldali libertárius eszmékhez valóban vonzódtam. Kamaszként például egy ideig tagja voltam a Fiatal Liberálisoknak – többek között azért, mert tőlük jobbra nem volt más párt. Elég korán kiléptem viszont, mert például a melegházasságot mindig is elutasítottam. Világnézetemet tekintve tehát soha nem voltam nyugati értelemben liberális, libertáriusként azonban – sok más fiatal német jobboldalihoz hasonlóan – elutasítottam az alkalmatlan és ráadásul teljesen túlhatalmaskodó államot. Ezt a mai napig így gondolom. A terápiás állam, ahogy Paul Gottfried nevezte, összefonódott a mai baloldal kulturális hegemóniájával – amely maga is nagyon szociálliberális –, a fiatal nemzedékünk pedig már hallani sem akar a genderőrületről vagy európai származásának démonizálásáról. Ezt üdvözlöm.

– Jeffrey Sachs szerint lassan átléptük a harmadik világháború küszöbét, olyan élessé vált a Nyugat és Oroszország viszonya. Hogyan látja az Európai Unió Ukrajna-politikáját?

– Sachs éles eszű elemző, én azonban tartózkodom az ilyen kategorikus ítéletektől. Mi kezdettől fogva azt mondjuk: ez proxyháború. Az amerikai hegemónia és az orosz revizionizmus az ukrán nemzet hátán csap össze, amelynek kormányát azonban jelentős részfelelősség terheli. Ez a konfliktus természetesen bizonyos tömbösödési tendenciákat is felerősített. Az iráni háború bizonyosan összefügg az ukrajnaival. Azt, hogy az EU ellenséges viszonyt alakított ki Oroszországgal, diplomáciai kontárkodásnak tartom. Moszkvával hosszú távon ki kell majd egyezni. A háború Európa számára már csak azért sem választható lehetőség, mert egyszerűen nem volna képes megvívni.

– Valóban Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt Európára?

– Úgy gondolom, az ukrajnai háború lefolyása megválaszolta ezt a kérdést: nem, Oroszország nem jelent egzisztenciális fenyegetést Európára. Tudom, hogy például a balti országok történelmi tapasztalataik miatt másként érzékelik ezt. Ez érthető. Reálisnak azonban mégsem tartom. A háború utáni Oroszország veszélyessége különösen sokat csökken majd.

– Önöket nyíltan támogatja Donald Trump és Elon Musk. Amerika és Európa érdekei azonban nagyon különbözőek. Hogyan működhet így egy esetleges szövetség?

– Nem gondolom, hogy bármiféle hivatalos szövetség létezne az amerikai elnök vagy Musk, a vállalkozó és a mi pártunk között. A támogatás természetesen hízelgő, és bizonyos kérdésekben – például a bevándorlásban, de az internetes véleményszabadság védelmében is – hasonlóan látjuk a dolgokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy magunkévá tennénk a MAGA-programot, vagy hogy német érdekeket adnánk fel amerikai érdekek kedvéért.

– Napok óta arról lehet olvasni, hogy a Volkswagen ötvenezer dolgozót bocsát el. Mi történik a német autóiparral: a kínai verseny sodorta válságba, vagy az uniós szabályozás nyomja agyon?

– Úgy gondolom, a német autóipar sorsa ennél összetettebb. Kína ereje az egyik tényező, az EU problematikus túlszabályozása a másik. De ezeknek a nagyvállalatoknak sok döntéshozója egyszerűen elaludt, nem végeztek el idejekorán bizonyos innovációkat – elkényelmesedtek. Az energiaválság pedig most megadja a kegyelemdöfést.

– Magyarországon több nagy német autógyártó termel – a Volkswagen, a Mercedes és az Audi is –, a két gazdaság tehát szorosan összefonódott. Lát kiutat ebből a válságból?

– Stratégiai irányváltásban reménykedem, méghozzá nemcsak Berlinben, hanem Brüsszelben is. Európának energiapolitikai önállóságra van szüksége. Ettől sajnos még messze vagyunk. Én többirányú, multivektorális megközelítés mellett érvelek, olyan mellett, amely Európa földrajzi adottságainak is megfelel.

– Magyar Péter magyar miniszterelnök szerint csak egy hülye örülhet az AfD választási győzelmének. Donald Tusk úgy fogalmazott: „Csak idióták vagy árulók tudnak örülni ennek az eredménynek”, és arra figyelmeztetett, hogy az Európa-szerte erősödő nacionalizmus regionális konfliktusokat szíthat. Önt családi szálak is kötik Lengyelországhoz – hogyan látja ezt?

– Tusk úr itt pusztán belpolitikai sérelmi indulatokra játszik rá. Ennek a valósághoz semmi köze. Ennek megfelelően kommentáltam is a bejegyzését: „Tusk úr, egyen egy Snickerst!” (A csokoládé közismert reklámja szerint az ember nem önmaga, ha éhes – a szerk.) Az összes nagy lap átvette a bejegyzésemet. Minden polémia ellenére, amelyet időnként talán a közösségi médiában folytatunk egymással, az AfD-nek valóban semmi köze a revizionista vagy sovén nacionalizmushoz. Európa-politikai értelemben egyértelműen a megbékélés mellett állunk, és ritkán vagy egyáltalán nem reagálunk az olyan provokációkra, amelyek sajnos gyakran érkeznek Lengyelországból. Úgy gondolom, olyan európai profilunk van, amely világosan túlmutat a provinciális nacionalizmuson. Mi a hazát képviseljük a szuverén nemzetek Európájában.

– Alice Weidel többször találkozott Orbán Viktorral, és rendszeresen járt Magyarországon. Most viszont Manfred Weberrel és az Európai Néppárttal szövetséges kormány van hatalmon. Hogyan látják innen a magyar belpolitikai helyzetet?

– Nem titok, hogy az Európai Parlamentben nagyon jól együttműködünk a Mi Hazánkkal. Borvendég Zsuzsanna nemcsak kiváló képviselő, hanem olyan értelmiségi is, amilyennel manapság sajnos már csak ritkán találkozik az ember a parlamentekben. Toroczkai Lászlót pedig politikai barátomnak nevezem: gyakran olyan forró témákhoz is hozzányúl, amelyekhez mások nem mernek. Ugyanakkor szoros kapcsolatunk van a Fidesszel is. Alice Weidelt Orbán Viktor többször is nagyvonalúan fogadta. Ennek megfelelően aggodalommal tekintünk Magyarországra.

– Miért?

– Magyar választási győzelme mögött ugyanis az áll, hogy a brüsszeli elit súlyosan beavatkozott a választásba; és mivel Magyar az ő neveltjük, önkényesen és tekintélyelvűen kormányozhat anélkül, hogy külső nyomástól kellene tartania. Az Európai Unió ugyanis úgy működik, mint a Kínából ismert társadalmi kreditrendszer, csak éppen nemzetek feletti szinten: aki azt teszi, amit Brüsszel követel, azt jutalmazzák; aki ellenszegül a brüsszeli diktátumnak, azt megbüntetik. Magyar Von der Leyen ölebe. Azt csinálhat majd, amit akar. És attól tartok, hogy gyűlölettől és bosszúvágytól hajtva eszkalálhatja a fellépését az ellenzéki erőkkel szemben – ha ugyan nem teszi már most is.

Forrás: Demokrata