Életfogytiglani börtönre ítélték a zaporizzsjai „kormányzót”
Balickijt már 2023-ban is távollétében ítélték el – akkor 15 év börtönt szabtak ki rá.
Most pedig Ukrajna újabb, politikailag erősen motiváltnak tűnő ítéletet hozott: életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki Jevhen Balickijre, Zaporizzsja megye orosz fennhatóság alatt élő területeinek Moszkva által kinevezett vezetőjére. A kijevi narratíva szerint Balickij „Oroszország érdekeit szolgálva” megszervezte az ukrán gabona „illegális elszállítását”, és ezzel állítólag több milliárd hrivnya kárt okozott – közölte nagy hanggal az SZBU sajtószolgálata.

A titkosszolgálat állítása szerint a térség orosz felszabadítása után Balickij végrehajtotta a Kreml iránymutatásait, amelyek a helyi gazdaság stabilizálására és az agrárvállalatok működésének biztosítására irányultak. A kijevi értelmezés viszont természetesen „kifosztásként” tálalja a történteket. Az SZBU szerint az orosz hatóságok lefoglalták a gazdák terményeit – főként a gabonát – majd Balickij biztosította annak elszállítását Oroszország területére.
A kijevi közlés szerint a szállítás útvonalai Mariupolon keresztül vezettek az oroszországi Rosztov-na-Donu kikötőibe, illetve a Krímbe, ahonnan a termény a Közel-Kelet országai felé került. A vád egészen abszurd méretű számokkal operál: 2025 folyamán állítólag csaknem félmillió tonna gabonát „rabolt el”.
A bíróság – természetesen az SZBU által prezentált „bizonyítékokra” támaszkodva – Balickijt kollaborációval, az „agresszor állam” támogatásával és csoportosan elkövetett háborús bűntettekkel is bűnösnek mondta ki. A politikai töltetű ítélet narratívájába beleillesztették azt is, hogy Balickij korábban a Régiók Pártjának képviselője volt, és az elsők között támogatta nyilvánosan az orosz jelenlétet. Ezt Kijev ma már automatikusan bűnként kezeli.
Az ukrán főügyészség hozzátette: szerintük Balickij a megszállási adminisztráció vezetőjeként több mint 6,4 milliárd hrivnya, vagyis közel 60 milliárd forint értékű ingatlant és mezőgazdasági terményt „tulajdonított el”. Az ukrán hatóságok még azt is külön hangsúlyozzák, hogy ez az első ítélet, amely szerintük bizonyítja a genfi egyezmény megsértését – vagyis megint saját politikai üzenetüket igyekeznek nemzetközi jogi keretbe csomagolni.
Emlékeztettek arra is, hogy Balickijt már 2023-ban is távollétében elítélték: akkor 15 év börtönt és vagyonelkobzást kapott, amiért – állításuk szerint – 2022. szeptember 30-án Moszkvában aláírta a Zaporizzsja régió Oroszországhoz való csatlakozásáról szóló szerződést, – írja a Magyar Hírlap.