Putyin „disznóknak” nevezte az európai vezetőket és kemény fenyegetést küldött
Vlagyimir Putyin az orosz fegyveres erők vezetőivel tartott éves egyeztetésen hangsúlyozta: Moszkva továbbra is elsődlegesen tárgyalásos úton kívánja érvényesíteni érdekeit, ugyanakkor nem zárja ki a katonai eszközök alkalmazását sem, amennyiben nem mutatkozik valódi készség az érdemi párbeszédre – számolt be róla a Bild.
Az orosz elnök szerint, ha a másik fél és annak külföldi támogatói elutasítják a tárgyalásokat, Oroszország katonai úton fogja elérni történelmi területeinek felszabadítását. Felszólalásában élesen bírálta az európai állam- és kormányfőket is, rendkívül kemény, sértő megfogalmazásokat használva velük szemben.
Azt hitték, pillanatok alatt elpusztíthatják Oroszországot. Az európai disznók azonnal csatlakoztak az előző amerikai kormányzathoz – abban a reményben, hogy profitálnak országunk összeomlásából – jelentette ki az orosz elnök.
Az orosz államfő azt is kijelentette, hogy míg az Egyesült Államok részéről korábban mutatkozott bizonyos nyitottság a békés rendezésre, Európában jelenleg nem lát erre esélyt. A Kreml követelései között továbbra is szerepel, hogy a Kelet-Ukrajnában ellenőrzés alá vont területeket, valamint a 2014-ben annektált Krímet a nemzetközi közösség ismerje el Oroszország részeként, továbbá hogy az ukrán hadsereg vonuljon ki több vitatott térségből. Kijev ezeket a feltételeket határozottan elutasítja.
Putyin bejelentette azt is, hogy Moszkva tervezi a határ mentén kialakított úgynevezett pufferbiztonsági zóna kiterjesztését. Állítása szerint az orosz hadsereg a teljes frontszakaszon birtokolja és fenntartja a stratégiai kezdeményezést. Független elemzők ezzel szemben arra hívják fel a figyelmet, hogy az orosz erők az elmúlt hónapokban csupán korlátozott, minimális területi előrehaladást értek el.
Index nyomán