A halál kufárai: ne feledjük, a Momentum alelnöke lehetőségnek nevezte a járványt

Hirdetés

Bár két hónap eltelt, Tóth Endre továbbra is a Momentum alelnöke. Pedig egy kiszivárgott belsős pártmegbeszélésen lehetőségnek nevezte a járványt.

A lassan két éve világszerte pusztító koronavírus-járvány idehaza is tízezrek életét követelte. A baloldali pártok, köztük a Momentum napi szinten kérik számon a járványkezelést a kormányon. Ez az ellenzék dolga, mondhatnánk, de a helyzet sajnos ennél rosszabb. A Momentum egyik alelnöke, Tóth Endre ugyanis belső körben világossá tette, hogy a járványt és a nyomában járó válságot ő bizony lehetőségnek tekinti.

Igen, a Momentum alelnöke szerint a járvány és a válság valójában lehetőség.

Hirdetés

“Ugye most beütött ez a járvány, meg a nyomában lévő válság, és ez egy (…) nagy lehetőség arra, hogy visszaszorítsuk a Fideszt” – mondta a Momentum egyik, relatíve – és méltán – ismeretlen elnökségi tagja. A Mandiner szeptember 21-én publikálta az ezt bemutató videót.

Következmény? Na, az nincs, pedig egy ilyen embernek, aki számára egy halálos, munkahelyeket, vállalkozásokat, egzisztenciákat megsemmisítő járvány és válság bármilyen értelemben lehetőség, semmi keresnivalója nincs a politikában.

Mivel a pártja tehát továbbra is alkalmas vezetőnek látja Tóth Endrét, csak a választók tudnak tenni arról, hogy kapjon egy erős jelzést. Jövő tavasszal a budafoki és az újbudai szavazók fognak dönteni arról a visszafogottnak látszó, de a színfalak mögött kegyetlen és számító jelöltről, akit a baloldal egy ilyen mondat után is a figyelmükbe ajánl.

Hirdetés

Akár úgy is fel lehet fogni, hogy a választás egy nagy lehetőség arra, hogy visszaszorítsák Tóth Endrét és a hozzá hasonló momentumosokat.

Forrás: Drót.info