Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Grafikán mutatták be a tévében az oroszok, milyen gyorsan tudják elpusztítani Európa fővárosait

Hirdetés

Julia David médiaelemző tette közzé Twitter-oldalán a videót, amelyben az orosz Rosszija–1 csatornán futó, 60 perc című politikai beszélgetős műsor egy részlete látható.

Az orosz tévé folyamatosan nukleáris csapásokkal fenyegeti a nyugati nemzeteket, kétségbeesetten próbálja elriasztani őket attól, hogy továbbra is segítsenek Ukrajnának. Mellékesen megjegyzem, ez az első állami tévéműsor-vezető, aki, úgy tűnik, nem hajlandó meghalni a Szülőföldért, és vitába száll a vehemens törvényhozóval – tette hozzá a médiaelemző a videóhoz.

A beszélgetés résztvevői a brit védelmi miniszter azon kijelentésére reagáltak, miszerint Nagy-Britannia támogatja, hogy Ukrajna az orosz infrastruktúra ellen hajtson végre támadásokat.

Hirdetés

Alekszej Zsuravljov, a nacionalista Rogyina párt elnöke kijelentette, hogy nagyon is komolyan gondolja, hogy csak egy Szarmat rakétába kerülne, és az Egyesült Királyság szigetei megszűnnek létezni.

A műsorban ezután mutatták be azt a grafikát, ami részletezte, hogy Moszkva csupán 106 másodperc alatt képes lenne atombombát robbantani Berlin felett, Párizst mindössze 200 másodperc és Londont 202 másodperc alatt érné el a rakéta.

Az egyik műsorvezető felhívta a pártelnök figyelmét, hogy a briteknek is van atombombájuk, és egy ilyen háborút a Földön senki sem élne túl, mire Zsuravljov annyit mondott: „Nem baj, tiszta lappal kezdjük újra”.

Hirdetés

Hirdetés

A rettegett Sátán

A műsorban a Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétát emlegetik, amely több nukláris robbanófej hordozására is alkalmas. A katonai jelzésben az RS–28 Szarmat Oroszország legerősebb ballisztikus rakétájának számít. A NATO nemes egyszerűséggel csak Sátán 2-nek nevezi a szupernehéz, termonukleáris fegyverzetű, interkontinentális hatótávolságú fegyvert.

Az orosz hadsereg nemrégiben sikeresen tesztelte a Szarmatot, amelyről Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, hogy „ez az egyedülálló fegyver megerősíti fegyveres erőink harci potenciálját, megbízhatóan garantálja Oroszország biztonságát a külső fenyegetésekkel szemben, és elgondolkodtatja azokat, akik a féktelen agresszív retorika hevében megpróbálják fenyegetni országunkat”.

Hirdetés

Miután az oroszok sikeresen útnak indították a 11 ezer kilométer hatótávolságú Sátán 2-t, a védelmi minisztérium azt közölte, hogy „a Szarmat a világ legerősebb rakétája, amely képes a legtávolabbi célpontok megsemmisítésére, és amely jelentősen növeli országunk stratégiai nukleáris erőinek harci erejét”.

Vlagyimir Putyin még a háború elején ugyan beszélt arról, hogy a legmagasabb készültségbe helyezték az orosz nukleáris csapásmérő egységeket, ennél tovább azonban egyelőre nem ment. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter viszont már a nukleáris fegyverkezés és a harmadik világháború veszélyeire is figyelmeztetett.

Index nyomán

Hirdetés