Az EU bomlásnak indult: a francia elnök hátba szúrta a német kancellárt
Emmanuel Macron azon dolgozik, hogy megtörje az Európai Unió ellenállását Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalásokkal szemben. A francia elnök béketeremtőként kívánja pozícionálni magát, ám ehhez hátba kellett döfnie egyik legfontosabb szövetségesét, Friedrich Merz német kancellárt. Bár Németország körül a nyomás nő, az EU jelenleg még kitart az Oroszországgal szembeni elzárkózás politikája mellett. Putyin hajlandóságot mutat a megbeszélésre Macronnal, ám a tárgyalás sikere erősen kérdéses, főként azért, mert a francia álláspont gyökerei a régi birodalmi múltba nyúlnak vissza.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Macron hátba szúrta korábbi legszorosabb szövetségesét, Friedrich Merzt. Korábban mindkét ország a legaktívabban képviselte, hogy Moszkvával semmiféle kapcsolatfelvétel ne történjen, többször hangsúlyozva: Putyinnal nem tárgyalni kell, hanem legyőzni. Az orosz vereség azonban nem akar összeállni az EU két nagyhatalmának szándéka szerint, sőt, a jelenlegi helyzet alapján a Kreml tűnik a lehetséges győztesnek. Ezzel szembesülve Macron a realitás talajára lépett: felvette a kapcsolatot az orosz elnökkel, amit a múlt pénteken zárult brüsszeli EU-csúcson is bejelentett, hangsúlyozva, hogy Európa számára hasznos lehet a közvetlen kommunikáció Putyinnal, hogy a béketárgyalások ne csak az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna között zajljanak.
Macron „megvilágosodását” valószínűleg az a felismerés is segítette, hogy Moszkva legyőzése valójában vágyvezérelt elképzelés, és hosszú távon Oroszországgal partnerként kell számolni. Ugyanakkor a francia elnök ennél többet is lát a Putyinnal való kapcsolatteremtésben: lehetőséget az EU kelet-közép-európai erőviszonyainak átrendezésére. A hidegháború idején Franciaország és Németország, mint egyenlő partnerek, dominálták az uniós döntéshozatalt, a kisebb tagállamoknak alig hagyva beleszólást. A Németország újraegyesítése után Párizs félt, hogy az egyesült ország túlsúlyra tesz szert, és a franciák addigra már számos területen, például Kelet-Kelet-Berlin energetikai megállapodásaival, próbálták biztosítani érdekeiket.
Mára azonban Németország az EU legnagyobb gazdaságává vált, a közösség GDP-jének 25 százalékát adja, és a két ország egyenlőségét inkább látszólagosan tartják fenn. Párizsban a német gazdasági fölénytől tartanak, különösen Kelet-Európában, ahol Németország – Lengyelországban, Magyarországon, de például Szlovákiában és Romániában is – domináns szerepet játszik. Franciaország igyekezett visszanyomni riválisát, de csak részben sikerült, és az első világháború utáni reváns sem hozott maradandó előnyt.
A második világháború után Kelet-Európa a szovjet blokk része volt, de a rendszerváltás nyomán a nyugati hatalmak újraosztozkodtak a térségben, amelyben Franciaország ismét lemaradt, és még hűséges szövetségese, Románia is inkább az amerikaiakat követte. Macron az ukrajnai háború tárgyalásos rendezésében láthatja az esélyt a francia pozíciók visszaszerzésére.
A régió közvéleménye, és sok esetben a kormányok is, egyre inkább a konfliktus befejezését szeretnék. Magyarország, az új cseh kabinet és Szlovákia is a béke mellett áll ki, Lengyelország formálisan Ukrajna támogatását fenntartja, de a brüsszeli kormány ezzel gyengítette saját szavazóbázisát. Románia látszólag az EU főáramához tart, de titokban fél a Moszkva által esetleg elfoglalt területektől.
Macron valószínűleg ebből azt a következtetést vonta le, hogy Kelet-Közép-Európában van lehetősége érvényesülni, ha a béketeremtő szerepét hangsúlyozza.
Azonban ez az álláspont téves: az Ukrajnával folytatott béketárgyalások támogatása a patrióta világnézet természetes következménye. Bár a térség lakossága és részben a kormányok már felismerik ezt, Macron világosan eltávolodott ettől a szemlélettől. Ezért hiába kíván tárgyalni Putyinnal, ez önmagában nem teszi őt valódi béketeremtővé.
MH nyomán